Visions of Codyt olvasva muszáj legalább youtube-on rákeresni a könyvben említett előadókra és zenékre. Semmi sem hangolhat rá jobban a könyvre, másrészt meg egyszerűen zseniális.

Annyira kiváncsi vagyok, mit jelenthet ez a visszatérő álmom, hogy folyton zaklat! Álom első felvonás: meglátok egy vízszintes rudat, felugrom rá, elkezdek húzódzkodni és csak húzódzkodom fáradhatatlanul. Második felvonás: több ember körülöttem, városrészlet, majd felcsillan a szemem, mert egy ház oldalából valamiféle rúd áll ki, már ugrom is és húzódzkodom. Ezután további helyszíneken folytatódik amíg fel nem ébredek. Pedig a valóságban igen nehezemre esik akár csak egyet is megcsinálni. És az az érzésem, hogy ez így megy egész éjjel. Izomlázam azért szerencsére nem lett.

Magamban kell bíznom, magam kell szeretnem. Én vagyok. A többi kérdéses.
Mégis...

Más tükrökben máshogy látom magam. A környezetváltozás jót tesz.

Szigorlat, szakmai felső, agykontroll. Az elmúlt két hét programja sikerrel zárult, bár laposra ültem magam értük.

Mike Westbrook- Metropolis szól, jóllaktam, és az elmúlt két napi szinte állandó meditáció hatására olyan nyugodt és harmonikus vagyok, mint még soha. Szép képek jelennek meg előttem egy útról az USA-ba, ahol a 66- os utat végigjárva Allen Ginsberg verseket fordítok és annyi régi és új könyvet veszek amennyit csak haza tudok hozni, majd esténként hangosan szavalom a nekem tetsző mondatokat és oldalakat tanulok meg regényekből csupán élvezetből.

Pozitív spirál remélhetőleg.

A szövegformázás is aluszik.