Rajzpályázat:

Habókos nokedlicsücsök.

A csendes, holdfényes éjszakák

Amikor az "expresszív, amatőr alkotó vagyok" helyett agresszív amatőr alkotót olvasok, akkor jövök rá, hogy milyen késő van... (és hogy tudat alatt hogyan vélekedem az amatőr alkotókról, valamint úgy általában az emberek többségéről)

Az ábra azt hivatott közölni, hogy egy ideig még tartom magam az este folyamán, aztán hirtelen színvonalvesztés után már nagyjából mindegy... Feltételezzük, hogy mikor álomba zuhanok, még rendelkezésre áll pár pont. Különben a közvetlenül elalvás után történő álomból való felébredés esetén nem teljesülne, hogy bármit is tudok álmomból ébredve. Pedig de. 

Jó, hogy ma nem éjszakázom...

Miért sírok, mikor nevetek?

A mai nap a sírva nevetés világnapja volt, be lehet írni a naptárba. 

Egyrészt több helyzetkomikum adódott a nap során, másrészt mindenhonnan ez az érzelmi felszabadulás technikája folyik, ezért beírtam a keresőbe és ráböktem a hivatalos honlapra plusz egy olyanra, ahonnan független véleményt vártam. Utóbbival kezdtem itt. És igen, felszabadultam, már csak a nézésétől és a kommentektől is... lehet benne valami.

Holnap vége a vizsgaidőszaknak, mindenkinek szabadság! Le is gurulunk P-vel a Balcsira, hogy végre egy közös, regeneráló hosszú hétvégét töltsünk ott sok- sok alvással, kirándulással, egymással. Majd jövő héten újult erővel belevetem magam a szünidei élvezetekbe, és onnan jelentkezem. 

Részlet P. Puck: Nagy levegő c. könyvéből

... mikor már teljesen kipuckant sem hagyta abba. Tudta, már csak egy hét és újra boldogan puckorászhat a mezőn fényes napsütésben, majd esténként elégedetten puckanhat bele puha vackába, hogy onnan nézze a Holdat. 

A Holdat... mikor régebben ránézett, mindig puckta, hogy nincs egyedül, és látta a halványan derengő mosolyt a sápadt arcon. Ha voltak is viharos esték, mikor mintha haragosan nézett volna vissza rá, és fagyos éjszakák, mikor semmit nem tudott leolvasni róla... akkor is érezte, hogy ez nem lehet máshogy...

Éljen a kvantumfizika és a fantázia

Úgy tűnik, jó voltam idén, mert kisebb bosszúságok után végre szigorúan felfelé ível a jólvagyokgörbe.
Eddig sikerültek a vizsgák ( 6/10- 'matekzseni-e vagyok'), a közérzetem befolyásoló pozitív tényezők pedig napról- napra egyre többen vannak. Mivel ezek közt nem csak konkrét dolgok vannak, hanem néhány saját, örömteli elgondolás is, amiket minden alap nélkül, vagy elkapott információk alapján rakok össze, külön vállveregetés jár magamnak az önsorsrontás mellőzéséért. Rajta vagyok az Úton.
Vigyázzon mindenki a gondolataira, mert varázslók vagyunk. Mint az Müller Péter is mondta.

Ma még az olyan hátborzongatóan komoly lelki megpróbáltatások sem szegik kedvem, mint a félmaraton váltón készült kép, amin vastag a combom. (höhö)

Valamía levegőbenvanvalamía levegőben van

Kiváncsi vagyok, mit tartogat a rendező, aki a tőlem független eseményeket irányítja. Vajon mi váratlan fog történni, amire nem vagyok hatással, vagy talán felkészülve sem? Mert valami lóg a levegőben, érzem. Most leülök a fotelba, hátradőlök, és figyelek. Felvettem a védekező- gúnyos félmosolyom. Azt, amire utóbb rá lehet fogni, hogy nem is az volt. Hátha érnek kellemes meglepetések is...


Update: megvolt, köszönöm, rendezőben még nem csalódtam... de most már nagyon szeretnék