Ez volt az utolsó hónap, hogy BKV bérletet vettem.

Több változásnak nézek elébe, mint gondoltam volna. Részben ezért tartok szünetet/ hagyom abba itt, részben azért, mert visszaolvasva pont egy teljesen magyartalan mondaton akadt meg a szemem. Good bye.

Végről és kezdetről

A karácsonyról csak annyit, hogy megvolt minden, ami egy karácsonyhoz általában tartozik: otthon, fenyő, család, ajándék, alvás, semmittevés, evés, ... Ez utóbbihoz természetesen hozzátartozik egy halk sikoly a tükör előtt és az ezredszeri fogadalom, ami most egyben újévi fogadalom, hogy sohatöbbéennyitegyszerre. (Valószínüleg a kutya is ilyeneket gondol, ma még inni sem volt kedve.) Na meg zöldség- gyümölcs és konditerem hétfőtől. Dagadtdisznósággal ezennel leszámolok, a szép kerek számú új év remélhetőleg leszámolás a szép kerekséggel.
Van új dobtanár is, kiváncsi vagyok hosszú távon milyen hatással lesz.
Megújulás következik minden tekintetben, leszámolás a leszámolnivalóval. Pont a halogatott és nehezen lezárható dolgok végére. Válogatás a kacatok, emberek közt. A rossz, negatív elhagyása. Új újév!

Mindenkinek csodálatosat!

Éjjel gondolatban gyakran sorraveszem kedvenc történeteim, most megakadt egy ponton: a Tüskevárban Csikasz a kunyhó mögé húzódott a hold fénye elől némi morgással aláfestve bosszúságát. (Zavaró, mintha hidegen ránkmeredne.) Erről jutott eszembe, hogy van sötétítő az ablakon, és hogy az áLat előbb rájött a megoldásra.

Azért néha szeretnék unatkozni is egy kicsit. Az alvásról nem is beszélve.

Olyan kávét (az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte egy mate teát is) ittam a Stühmerben, hogy másfél óra alatt megcsináltam a beyond petroleumos adatgyűjtést. Ráadásul most úgy érzem, muszáj valami szakmai anyagot olvasnom, hogy haladjak a dolgaimmal; természetesen közben végig ugrálnék vagy futnék, ha menne egyszerre.
Aláfestés: Erik Sumo Band- Csillag vagy Fecske (live).

Innen nézd a világot -mutatott szívére JP- sokkal viccesebb! 

Már akkor is igazat adtam neki gondolatban, mert ő az az ember akinek a szavára tudok adni ilyen dolgokban és eddig mindig igazolódott, hogy jól tettem. Szóval igazat adtam és elfogadtam az útmutatást, pedig nem álltam túl jól ezen a téren, és onnan nézve kicsit úgy képzeltem el magam ebben az állapotban, mint a Macskafogó végén virágot szedegetőket. 

...de nem, nincs virág, csak egy kis értetlenség, és sajnálat... vagy hasonló. Például, amiért képes engem akárki olyan jelentőségű embernek látni, hogy megérje neki akár a puszta létem okán generált negatív érzésekkel mérgezni magát. Rám nincs hatással. Vagy a nadrágra felugró sáros lábú kiskutyán bosszankodni. Komolyan, érdemes? Amellett, hogy a válasz egyértelmű, tudom, hogy szükség van néha (vagy többször, önértékeléstől függően) önigazolásra. Olyankor nehéz kibírni egy "nézd, de béna" nélkül, ami aztán felszínes megnyugvást hoz, ráadásul rövid távon. Esetleg a rossz napért a kutyust okolni leveszi a felelősséget a vállamról. 

Mennyivel-mennyivel többet ad, amikor ehelyett örülök neki és jó érzés, hogy meglátom a szépet. Belegondolni abba, hogy szerencsétlen kutya miatt képes lennék mérgelődni... na, ez tényleg vicces. (Főleg ahogy én elképzelem: bolyhos kis szürke kutya, Bubi. Kiszolgálatott, alárendelt. Mint a kutyák általában, irántuk érzett szeretettől függetlenül.) És belátható, hogy erre akkor van lehetőség, ha szeretettel fordulok minden, mindenki felé. A szomorú az egészben csak annyi, hogy ha valaki erre nem képes, az a maga iránti szeretet hiányát mutatja, hiszen ahhoz hogy utálkozva forduljon kifelé, ahhoz előbb ezeket az érzéseket magán is át kell vezetnie. Pontosabban... csak magán. 

Nem tudom, hogyan lehet szemléletet váltani, nehezebbnek tűnik, mint dagonyázni a negatív érzésekben, pedig nem az. A változás viszont egyértelműen feltűnik. Mindenkinek. Pozitív benyomásként.